Oldalak

2010. november 6., szombat

Ignis csomagtér, illetve kesztyűtartó világítás beépítése


Régi adósságomat törlesztem az I.B.T.-nek, illetve az IGNIS klubnak ezzel a poszttal.

Sajnos az Ignisek csomagtér-világítása enyhén szólva is el lett szúrva a tervezéskor.
Tervezéskor nem vették figyelembe, hogy Magyarországon sajnos szükség van
a kalaptartóra vagyonvédelmi okokból, ezért a világítást fent hagyták az eredeti helyén, a tetőkárpitban. Ennél fogva éppen leárnyékolja az egész csomagtartót. Viszont a kalaptartót szépen megvilágítja. :-)))
Ehhez (is) csak gratulálni tudok a hazai illetékesnek, aki így engedte piacra az autót.
Na de térjünk a lényegre:
Meguntam, hogy sötétben semmit sem lehet megtalálni hátul, ezért rendeltem a Szegedi LEDMASTER webáruházból félmerev ledszalagot hidegfehér színben.
Erről azt kell tudni, hogy tulajdonképpen nem is fehér, hanem már kékes színű.

pic_thumb_49

18 db van egy szalagon és 3 darabonként lehet vágni.
Én 6 db-nál vágtam el, és ezt építettem be a képeken látható módon a csomagtartóba.
Ezenkívül került még 6 db a hátsó ajtóba is, de ezt így utólag már nem raknám be, ugyanis bőven elég fényt tud nyújtani a 2 oldalon lévő 6-6 db led. Mindegy, most már bent van, és így is marad.
Az egész az eredeti hátsó csomagtér-világításnak csúfolt valamire lett rákötve, tehát akkor világít, ha kinyílik valamelyik ajtó.

Íme a képek:







És ha már ledesítettünk, akkor sorra került a kesztyűtartó világítása is.
Nem, ezt nem szúrták el a kedves Suzuki "mérnök" urak. Ezt nemes egyszerűséggel kihagyták a repertoárból, számomra érthetetlen okokból.
Az ugyanis nem jó szöveg a részükről, hogy költségnövelő tényező volna nagy tételben, mert ha figyelembe vesszük a gk. vásárlási árát, nehogy már akkora összeggel megdobja ez, hogy ne lehessen gyárilag beépíteni.
Szerény számításaim legalább 2-300 Ft-l megnövelte volna a kocsi árát, ha beépítik.
De megkockáztatom, ennyi pénzért még extraként is kifizettem volna a többletköltséget. :-DDD
Mindegy, megoldottuk ezt is, és most már tökéletes.
Be lett rakva a kesztyűtartó felső részébe 3 db led (ugyanabból, mint ami hátra került), a kapcsolását pedig megoldottam egy sima billenőkapcsolóval.
Maga a beépítés eltartott legalább 1/2 órát, míg a bekötése szintén kb. ennyit vett igénybe. Ezt természetesen egy hozzáértő szakemberre bíztam, akárcsak a hátsó rész bekötését is.


Íme a végeredményről egy fotó:


Ha valakinek kellenek az eredeti képek, email-be átküldöm őket.
És végül, de nem utolsó sorban köszönetet mondanék Tarno barátomnak az ötletekért.

0 megjegyzés: